"Hol völgybe gyors vizek futnak
És a tóban találkoznak,
Párás hajnalon a bükkök
Jókedvről dalolnak..."



És íme eljött a rég várt szombat, amikor minden lépésünk közelebb vitt a Reiki Tábor mesés földjéhez…

Helyszín: Tarnica tó
Szállás: villákban
Résztvevők: 20 reiki-gyakorló
Időpont: 2006 július 22 – 2006 július 29

Az ország különböző tájairól érkezve borzongva vártuk a találkozás pillanatát. Vajon milyen lesz? Olyan, mint régen volt? Vagy idegenek leszünk egymás számára? Vajon…? De félelmeink hamar szertefoszlottak; mintha csak egy pár nap telt volna el az utolsó találkozásunk óta, pedig egy teljes év homokja pergett le életünk óráján.


Szombat – első nap

Volt egyszer, hol nem volt…

Ez a nap is úgy kezdődött, mint egy évvel ezelőtt: szobák szétosztása és egyéb adminisztratív tevékenységek, program körvonalazása, a Kincsek, Szemetesláda, Műhely és Barométer életre hívása, levelek megírása, jelvények szétosztása. A tavalyi résztvevők számára mindezek kellemes emlékeket hoztak a felszínre, míg a többiek az újdonságokkal való találkozásának élményét kóstolgatták.


Vasárnap – második nap

Csak ma: nem leszek dühös...

Program:
08.00 – reggeli torna
09.00
reggeli
10.00
Reiki
14.00
ebéd
15.00 – szabad program
20.00
vacsora
21.00 – esti megbeszélés

… És íme elkezdődött! Együtt a csapat! Lelkesen fogtunk neki a reggeli tornának, és meglepetten figyeltük, ahogy tavaly még rokkant, botra támaszkodó barátaink életerősen tekergették végtagjaikat, hajtogatták testüket. Mások csikorogtak, nyikorogtak, jajgattak és pattogtak, és csak a reggelire hívó szó adott menedéket az ízületekre lerakódott rozsdának.

A tavalyiakból tanulva, komoly elhatározások születtek, hogy miként fogunk majd ellenállni a reggeli finomságok kísértésének. De szakácsaink és szakácsnőink tettek róla, hogy fogadalmunk, ahogy jött úgy is menjen tovább. Sok királyi udvar megirigyelhette volna a szépen tálalt, ínycsiklandozó, mennyei ízű finomságainkat. És hősiesen állva a sarat ezeken is átverekedtük magunkat…

És ha már Reiki táborban voltunk, természetesen reikizéssel folytattuk programunkat, gondosan ügyelve az aznapi alapelvünkre: Csak ma nem leszek dühös. De hogy is lehetett volna valaki dühös, miközben a Reiki szelíd fényében fürdőzött, kedvesen meleg kezekkel borítva. Még hogy düh! Egyesekből úgy folyt ki a jókedv, mint méz a túlcsorduló bödönből.

Csak délután borult kisebb árnyék az aznapi jókedvre, mikor főhalászunk csónaktársát okolta a halak szemtelenségéért: mármint hogy nem akartak horogra akadni. Hej, ti halászok… De a társaság nagyobb része egyáltalán nem törődött ilyen apróságokkal, inkább megmártózott a tó hűs vizében, vagy gombászott, kirándult, fényképezgetett, pingpongozott, olvasott, azaz egyszerűen lazított egy kicsit.

Az est közeledtével összegyűltünk, hogy elválasszuk a jót a rossztól, hogy aztán szíveink kandallói előtt leheverve drágakövek meséibe feledkezzünk. Így ért minket utol az álmok világa.


Hétfő – harmadik nap

Csak ma: nem leszek dühös; nem aggodalmaskodom...

Program:
08.00 – reggeli torna
09.00
reggeli
10.00
Reiki
14.00
ebéd
15.00 – meditáció a természetben
20.00
vacsora
21.00 – esti megbeszélés

A reggeli ébredés után minden kezdődött elölről, ugyan úgy és talán mégsem. Megvolt a torna, reggeli és Reiki, míg ebédhez nem hívtak, hogy belemerüljünk egy újabb nap finomságaiba. A szertartás talán ugyan az volt, de mi már nem. Már többek voltunk, mint egy nappal azelőtt. Persze a leitmotif-ként felbukkanó asztaliteniszt sem fedte a feledés homálya, főleg hogy egy „szakképzett asztali munkás” osztogatta tenyereseit és fonákjait, néha fellebbentve egy-egy száguldó labda titkát amatőr ellenfelei számára. Csak elég gyorsan kellett kapkodni a fejünk és kezünk.

Ebéd után eljött a visszavonulás, a megnyugvás ideje, hogy a magába fogadó természet keblén megtisztogassuk lelkünk és elménk zegzugait. A tó, a csendesen morajló erdő, a pompázó virágok és illatozó gombák, a madarak és bogarak mind vártak ránk, hogy újabb és újabb, rég elfelejtett igazságokra nyissák fel szemeinket, hogy újra gyerekké válva ismét felfedezzük világunkat. És ott volt a mesebeli tölgy is, ki visszavárta tavalyi barátját egy ölelésre. A bölcs fa idén is elmondta meséjét. S bár most egy szomorú mese volt, számunkra ugyanolyan értékes volt, mint tavaly.


Aztán érezve, hogy komoly elhivatottságunk már nyugovóra térne, felszínre törtek a viccek…

Kedd – negyedik nap
Csak ma: nem leszek dühös, nem aggodalmaskodom, hálás leszek mindenért...

Program:
08.00 – reggeli torna
09.00
reggeli
10.00
Reiki
14.00
ebéd
15.00 – érzékelési játékok
20.00
vacsora
21.00 – esti megbeszélés

Ez volt az a nap, amikor a Reiki felfedte előttünk léleknyugtató és összefogó erejét. Így találta meg felénk az utat egyik társunk, a barátság és egy szál virág által vezetve. És mi örültünk, hogy vele lehetünk, és hogy vele is megoszthattuk szeretetünket.

A délelőtti programunk folytatása a már megszokott ebéd volt, amire az isteni palacsinták tették fel a koronát. Hogy miként tudták ennyi idő alatt megmászni szakácsaink Olümpusz hegyét, még máig is rejtély számunkra…


Aztán elkezdődtek a játékok is. A kis csintalanok. Nem kellett sok, és már romokban hevertek az addig gondosan dédelgetett és szorgosan betartott alapelveink. Vagy lehet, hogy pont ezek tartottak vissza, hogy hajba ne kapjunk, mint magukba feledkezett gyerekek? Ki tudja?
Egyeseknél a játékok elérték céljukat. Másoknál nem. Néha nem is olyan könnyű magunk mögött hagyni határainkat, felszabadulni az önmagunknak diktált korlátok alól. Elfelejtjük, hogy a játék csupán játék, önmagáért létezik és csak az örülhet neki igazán, aki ezt megérti. Ezért hogy a játékunk igazán játék legyen, a mester is mesterien belesétált a „csapdába” amit oly gondosan állított szeretett társai számára. Hmm, a Reiki útjai kifürkészhetetlenek…

A nap végén újra volt miről mesélni, és csak mesélni… De mire egy-egy ágy panaszra nyithatta volna száját árvasága miatt, megérkezett a …

Szerda – ötödik nap
Csak ma: nem leszek dühös, nem aggodalmaskodom, hálás leszek mindenért és becsülettel dolgozok magamon...

Program:
08.00 – reggeli torna
09.00
reggeli
10.00
Reiki
14.00
ebéd
15.00 – szabad program
20.00
vacsora
21.00 – esti megbeszélés

Ez volt a csend napja. És hogy mit jelent a csend? Nehéz megfogalmazni, de mindenképpen többet, mint a hangok és a beszéd hiányát. Ezért e nap varázsát kár lenne fölösleges szavakkal megtörni. De talán még annyit el lehet mondani: nem volt hiába. És amikor napvégén a huszadik, várva-várt társunk is mellénk szegődött, egy újabb kör is bezárult.


Csütörtök – hatodik nap

Csak ma: nem leszek dühös, nem aggodalmaskodom, hálás leszek mindenért, becsülettel dolgozok magamon és szeretni, tisztelni fogok mindent, ami él...

Program:
08.00 – reggeli torna
09.00
reggeli
10.00
Reiki
14.00
ebéd
15.00 – kirándulás
20.00
vacsora
21.00 – esti megbeszélés

A tájat álmából a jókedvünk költötte fel. Szokásos reggeli bemelegítőnk után mosolyogva köszöntöttük a napot. Majd a változatosság kedvéért leporoltunk néhány újabb Reiki-technikát és belefeledkeztünk a lágy, csendes energiába. Csak mesénk halásza volt megint kissé zsémbes, mert a reggeli kotyvasztására szánt egy óra alatt szerinte - (és most jól figyelj!) - akár 45 halat is foghatott volna. A halak véleményét minderről nem tudtuk kikérni…


A délutáni kiránduláson ismét felvonultak a Robin Hood-ok és a Tell Vilmosok, rettegett is körülöttünk a mező. Vagy inkább Robinákról és Vilhelminákról kellene meséljek? Be kell vallanom, hogy íjászatban a hölgyek vitték a pálmát. Eltaláltak mindent: célt, kerítést, vakondtúrást, persze nem mindig szándékosan és nem mindig ebben a sorrendben. De sebaj. Ők büszkék voltak a teljesítményükre, a férfiak pedig arra, milyen jól kitanították őket és így mindenki elégedett lehetett önmagával ...

A hangulat a visszaúton csak fokozódott. Ezért csak néhány arra tévedt sofőr számára volt meglepő látvány a főút közepén táncot lejtő társaságunk, miközben az út menti forrásnál töltögettük kiürült hordóinkat. Szegények dermedten ültek kormánykerekeik mögött, talán az ápolókra várva és szerencsénk, hogy egy mobilszolgáltató sem gondolt a környék lefedésére, mert lehet, hogy meg is érkeztek volna…

De mindez csak az előjáték volt az esti bulihoz képest, bár sokan a másnapra tartogatták erejüket.


Péntek – hetedik nap

Csak ma: nem leszek dühös, nem aggodalmaskodom, hálás leszek mindenért, becsülettel dolgozok magamon és szeretni, tisztelni fogok mindent, ami él...

Program:
08.00 – reggeli torna
09.00
reggeli
10.00
Reiki
14.00
ebéd
15.00 – alkotó foglalkozás
20.00
vacsora
21.00 – esti megbeszélés

Bár ez volt a hetedik nap, mi egy percig sem pihentünk. Gördülékenyen és teljes odaadással folytak a programjaink, mindaddig, míg ebédidőhöz közelítve az aznapi szolgálatot teljesítő barátaink néhány gyönyörű őszibarackkal meg nem leptek minket. Mondanom se kell, hogy hagytunk csapot, papot, Reikit, spirituális önmegvalósítást, mindent, elhivatottságunk egy csapásra eltűnt, mint szamár a ködben.

A délutáni melegben megannyi művész veszett el bennünk. Volt, aki nem is találta meg. De az esti tábortűz mellett így is sorakoztak az alkotások: miniatűr kertek, rajzok, versek, dalok, esszék, bábok, háromnyelvű pergamenek, művészi papír-kivágások és fényképsorozatok… Egy csodálatos este volt. De az igazi varázs még hátra volt.


Mert jött a fénykör és az azt követő szeretetteljes ölelések. És itt a vége…

Most mondhatnád, hogy állj! Az igazi mesék nem így érnek véget! Nem lehet csak ennyi! Hol az a varázs, amiről az előbb beszéltél!?
Nos hát… igazad van. A mi mesénk sem így ért véget. Mert még szólnom kell a hercegről és a hercegnőről, egy tortába elrejtett jegygyűrűről, és a boldogságtól a szemeinket elhomályosító könnycseppekről. Azokban a percekben – ahogy mesénk halásza mondta – Tarnicán, a fénylő kereszt aljában, felvillant egy isteni szikra, hogy mi jobbak, szeretetteljesebbek lehessünk.

Majd persze jött a dinom-dánom, az ének és a tánc, még a seprűnek is akadt párja. Együtt ünnepelt mindenki a csillagos ég alatt. És hogy ki mit kívánt egy-egy hullócsillag láttán… Ez hadd maradjon továbbra is titok. Aztán hajnal felé elfáradtunk, lábaink megrokkantak, szemeink lecsukódtak, de lelkeink tán még mindig járják táncukat.


Szombat – nyolcadik nap

Itt a vége, fuss el véle…

Igen, mindennek van egy vége, így táborunknak is. Van egy prózai (a takarítás), egy lelki (az utolsó megmártózás a tó vizében), és egy megemlékező (a csoportkép). És jöttek az utolsó ölelések, az utolsó köszönetek… majd útnak indultunk, hogy magunkkal vigyük a nagyvilágba a tóparti igazságokat. De mivel minden vég egyben kezdett is, lehet, hogy még el sem ül a por autóink nyomában, mikor már ismét együtt leszünk, hogy friss vizet merítsünk lelkeink serlegébe és egy új közös útra indulunk a Reiki nyomában.